4 érv a pilates mellett

pilates

Mi a pilates? A pilates egy olyan mozgásforma, amely helyreállítja a gerincet. Ezt a mozgásformát Joseph Pilates dolgozta ki a XX. század elején és azon az elven alapul, hogy kontrollált mozdulatokkal megerősíti a törzs izomzatát, javítja a tartást, fejleszti az egyensúlyérzéket és a testtudatot, valamint növeli az erőnlétet és a hajlékonyságot. Ezt a has és hát izmokra ható gyakorlatokkal nagy odafigyeléssel érik el.

A pilates a gerinc csigolyáinak, izmainak vagy porckorongjainak görcsös feszüléséből vagy gyengeségéből adódó problémák esetében tudja adni a legjobb segítséget, de gerincsérv esetén is a gyógytorna hatékony kiegészítője lehet.

A kopásnak indult csigolyák és porckorongok esetén, 40-50 éves korban is hatékonyan tudja a tartóizmokat úgy megerősíteni, hogy még 20-30 évig fájdalommentesen élhessünk.

Milyen szabályai vannak a pilatesnek?

A pilatesnek, mint mozgásformának is megvannak a maga szabályai, amelyek közé tartozik az is, hogy az izmok hatékony és tudatos működését mentális fókusz segítségével is kell javítani.

A gerinc helyes helyzetben tartására folyamatosan figyelni kell a mély hát és hasizmok erejének segítségével és tudatos irányításával. Ahhoz, hogy a mentális fókuszt és az izmokra való együttes figyelmet megteremtsük helyes rekeszlégzést kell hasznunk, így az izmok hosszát erejét és hajlékonyságát egyidejűleg tudjuk fejleszteni.

Melyek a pilates előnyei?

Alapvetően a pilates nem csak az alakon változtathat, hanem az egészségünkön is.

  1. Sok esetben azért nem sportolnak az ízületi problémával küzdők, mert az állandó fájdalom és érzékenység miatt félnek bármilyen mozgásformába is belekezdeni. A pilates esetében azonban ez megfelelő mozgásforma lehet számukra is mivel alacsony intenzitású, így segít a hát és derékfájdalom elviselésében, csökkenti azokat.
  2. Azzal, hogy a pilates megerősíti a törzs izmait, csökkenhet a nyak és a hát fájdalmát és jobb lesz a tartásunk is.
  3. Kiegészítheti a más típusú mozgásformákat, mint az úszás vagy a futás így jobb lehet a sportteljesítményünk, hatékonyabbak és ügyesebbek lehetünk általa.
  4. Növeli a hajlékonyságot és a rugalmasságot mivel nyújtó jellegű gyakorlatokat is tartalmaz.

Napjainkban már létezik olyan iskola, ahol a pilatessel foglalkozó edzőket képzik akiket tevékenységük végzésében tudatosan segítik.

A pilates talaj tréner tanfolyam elvégzésével, azok, akik a pilates oktatásában vesznek részt nem elég ha a mozgásforma oktatását végzik, ismerniük kell a komplex test és a lélek harmóniáját, hogy az egyensúlyra tudjanak törekedni.

Nem csak a kiemelkedő technikát szükséges megtanulniuk, hanem segítséget nyújtanak a prevencióban is, de a sérülések utáni rehabilitációban is részt vesznek.

Összegezve

A pilates egy alacsony intenzitású olyan mozgásforma, amely segít a gerinc, a csigolyák és a porckorongok gyengeségéből és a görcsös feszüléséből eredő fájdalmas problémák csökkentését vagy akár megszüntetését is.

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)