Az emberek megrémülnek, mikor azt látják, vérzik az aranyerük. Sokan annyira félnek a vizsgálattól, hogy nem is mernek orvoshoz fordulni, ez azonban nem vezet jóra. Ha megjelennek a tünetek, célszerű minél előbb felkeresni egy proktológust. Cikkünkben bemutatjuk, milyen panaszok esetén jelentkezzünk be egy rendelőbe.
A külső és a belső aranyér
Az aranyeresség népbetegségnek számít, egyre több embert érint, ennek ellenére kevesen vannak azok, akiknél időben kezdik meg a kezelést – hiszen a legtöbb esetben csak akkor jelentkeznek a betegek az orvosnál, amikor már komolyabb a baj.
A Dr. Bánfalvi Aranyér Központban aranyeresség gyógyításával is foglalkoznak, de más proktológiai betegségeket is kezelnek: az itt dolgozó orvosok szerint is érdemes minél előbb cselekedni, főleg, mert a tünetek alapján először azt kell megállapítani, valóban aranyérről van-e szó.
Sokan nem tudják, de van külső és belső aranyér is – e két probléma is más-más tünetekkel rendelkezik, így a gyógymódjuk is más. Otthon tehát csak rövid ideig kísérletezzünk házi praktikákkal.
A belső aranyér
A belső aranyér a testen belül helyezkedik el: ez tulajdonképpen egy visszér, aminek fontos szerepe van a székletvisszatartásban is, mindenkinél megtalálható. A betegség vele kapcsolatban akkor alakul ki, ha ez az ér megduzzad, megsérül. Ilyenkor rendszerint vérzik is, amely megrémiszthet sokakat.
Az orvosok a betegség 4 stádiumát különítik el.
- Az 1. stádiumban az ér csak néha nagyobbodik meg, erőlködéskor sérülhet és vérezhet. Nem kandikál ki a testből. Ha a vérzés spontán elmúlik, akkor még nincs nagy baj, azonban már ekkor is kérhetünk időpontot a magánrendelőbe.
- A 2. stádiumban a végbél e része olykor ki is fordulhat a testből, de rendszerint vissza is húzódik. A vérzés továbbra is fennáll. Ha kint az aranyér megsérül, akkor spriccelő vérzést tapasztalhatunk, amely igen ijesztő. Jobb orvoshoz fordulni.
- A 3. stádiumú belső aranyér esetén a végbélnyíláson át kikandikáló ér már csak kézzel helyezhető vissza: magától nem húzódik vissza a testbe. Duzzadt, tapintásra fáj. A székelést nehézzé teszi. Mivel kívül van, igen sérülékeny – és ezáltal nagyobb az esély a vérzésre is.
- A 4. stádiumban a belső aranyér megnyúlik, nem helyezhető vissza kézzel sem a testbe. Begyulladhat, nedvedzik, vérzik, fertőzés is lehetséges. Rendkívül kellemetlen panaszokkal jár. Tovább már nem halogatható az orvos felkeresése.
Mi történik az orvosnál?
Mivel a vérző aranyér vérszegénységhez, vashiányos anémiához is vezethet, minél előbb cselekedjünk. Az orvos a diagnózis felállítása után egyéni kezelési módot fog javasolni. A kivizsgálás a Dr. Bánfalvi Aranyér Központ rendelőiben barátságos, nyugodt légkörben zajlik, nem kell tartanunk semmitől.
Ami a kezelést illeti: nem feltétlenül lesz szükség műtétre, ha időben lépünk. Más gyógymódok is szóba jöhetnek – viszont öngyógyításba csak rövid időre kezdjünk. Kövessük pontosan a proktológus utasításait!
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)