Medence építés árak 2022-ben

medence

Amikor saját úszómedence beépítésén gondolkodunk, akkor mindig ugyanaz a kérdés szokott eszünkbe jutni. Mennyibe kerül? Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk erre a kérdésre, az első lépés mindig a medence kiválasztása lesz.

Ma többfajta megoldás létezik, a legolcsóbbak a boltban kapható felfújható medencék, amik pár ezer forinttól kezdve százezres nagyságokig mozognak. Értelemszerűen ez inkább arra jó, hogy lehűtsük magunkat, azonban a kertesházak lakói valamivel komolyabb szerkezetre vágynak.

Általában kétfajta áll a rendelkezésünkre, az egyik a polipropilén, tehát műanyag medence, a másik pedig a klasszikus értelemben épített betonmedence.

A polipropilén medence ára

Ez a medence előre le van gyártva, nekünk csak a formát kell kiválasztanunk, és persze elő kell készítenünk hozzá a megfelelő helyet. A személyes igények szerint lehet bővíteni, az élettartama pedig simán eléri az egy évtizedet, ráadásul a kisebb problémák hegesztéssel is megoldhatóak.

Ebben a kategóriában találunk föld felettit, félig földbe süllyesztettet és teljesen földbe süllyesztettet, plusz a formák is eléggé változatosak. Nem véletlen, hogy minden egyes döntésünk hozzátesz vagy éppen elvesz a végső árakból.

A medence telepítésénél számolni kell egyéb költségekkel is, amiket a felhasználók néha teljesen elfelejtenek. Ilyen a földmunka elvégzése, az aljzatbeton kialakítása, a szigetelőanyag elhelyezése, a medence behelyezése és a hegesztési munkálatok. Ezután jönnek a gépészeti szerelések, az oldalfal visszatöltése, maga a beüzemelés és végül a burkolat elkészítése.

A premiummedence.hu oldalon lévő medence árak alapján vizsgálódtunk. Általában a kör alakú propilén medence a legolcsóbb, bár azt is meg kell nézni, hogy milyen méretben gondolkodunk. A két méteres apróságok kétszázezer forint környékén mozognak, és csak felfelé mehetnek.

A nagyobbak, amik hat méter átmérőjűek az egymillió forintot is könnyedén átlépik, s ne feledkezzünk meg, hogy a telepítés után is lesznek költségek.

Az ovális alakú medencék valamivel keresettebbek, mivel jobban kihasználják a rendelkezésre álló helyet. Itt átmérő helyett hosszban és szélességben gondolkodunk, miközben a mélységet is ellenőrizni kell.

A 4×2,5 méteres medence félmillió forint körül mozog, de ha 8×4-es méretben gondolkodunk, akkor az ár másfélmillió forint is lehet. Az örök kedvenc téglalap alakú medencéknél az árak hasonlóan alakulnak.

Klasszikus betonmedence árak

A hagyományos, épített medence ma a legelterjedtebb típusnak számít, és valójában bármilyen méretben és formában kivitelezhető, tehát teljesen személyre szabható. A lényeg, hogy a költségvetés megállapításánál mindig számoljunk az erős vasbeton alappal és a megfelelő oldalszerkezettel. A legelterjedtebb méretek a 8×4-es kategóriába esnek, ahol másfél méteres vízmélységgel tudunk számolni.

Az árak hasonlóan alakulnak, mint a műanyag medencéknél, viszont sokkal több extra áll a rendelkezésünkre. Ennél a választásnál sokkal fontosabb a precíz földmunka és az utána következő betonozás. A folyamatosan emelkedő árak miatt érdemes inkább személyes ajánlatot kérni.

Kép forrása: Premiummedence.hu

Hirdetés (X)