DIY ötletek kötél felhasználásával

kötél

Ki ne ismerné a kisebb és nagyobb köteleket, amelyek számos dolog esetében jön jól, ha az ember kreatívan akar tevékenykedni otthon. A kötelek ára szerencsére nem túl drága, így lehetőség van olyan DIY ötleteket megvalósítani, amelyekre már régóta vágyunk.

Mit készíthetünk saját kezűleg kötélből?

A legalapvetőbb dolog egy gyerek életében a hinta. Ez az élmény a legkisebbeknek is kihagyhatatlan, jó időtöltés a friss levegőn. A legkisebbek számára olyan hintát érdemes készíteni, ami minden oldalról fogja a gyereket, így nem esik le a játékról. Elől valami puha anyagot, körben pedig stabil fát érdemes rögzíteni, majd a kötelet ráerősíteni fémhurkokkal.

Nagyobbaknak már egyszerűbb hintát készíteni, elég egy sima fa deszka, ezt ki kell fúrni és átfűzni rajta a kötelet, majd felrögzíteni a hintát egy fára vagy oszlopokra. Hintát makramé fonalból is lehet készíteni, nem nagy kihívás ha már ismered a makramé technikát.

Fából készüljön az ülőke része a mindkét szélére fúrj 12 lyukat, itt vezetjük be a fonalat, alul megcsomózzuk. A háttámlát és a kartámaszt 4 db hosszú fa hengerből készítjük. Mivel a fa ülőke nem túl kényelmes ezért tegyünk bele egy puha párnát hogy kényelmes legyen a gyerek számára.

Raklaphinta

Hintát raklapból is lehet készíteni, az ülőke részt a deszkákból összeállítjuk, majd erős kötéllel rögzíteni kell. Néhány párnával, pléddel kényelmessé lehet tenni.

Felnőttként is szeretünk hintázni, hiszen az élmény egyforma életkortól függetlenül. Alapul vehetjük a mostanában divattá váló függőszékeket, ezeknek a mintájára elég, ha gerendákból vázat csinálunk és elhelyezni a kiülőre.

Apróságok kötél felhasználásával

Készíthetünk kötélből nagyon egyszerű törölköző tartót, akár bel- akár kültérre. A kötél két végére csomót kötünk, és a csomó előtt egy fém pánttal a falra rögzíthetjük. Kültéren akár a medence mellé, akár a kinti zuhanyzóba is tökéletes megoldás.

Nagyon praktikus tárolót lehet egy kartondobozból és néhány méter kötélből gyártani. A kartondoboz oldalát körben bekenjük ragasztóval és a kötelet egy sorban folyamatosan körbe ragasztjuk a doboz mind a négy oldalán, majd a következő sorral folytatjuk a már felragasztott sor fölött körbe egészen addig amíg a doboz minden oldala be van vonva a kötéllel.

De ezektől az ötletektől sokkal egyszerűbb dolgokat is lehet alkotni vékonyabb kötélből. Alátéteket poharak és tányérok alá, egy sima kartonlapra körbetekerjük a kötelet, egyre nagyobb körbe, de előtte meg kenjük ragasztóval a lapot.

Ötletes lehet tengerpart témájú szoba belsőt kialakítani kötél segítségével. Díszíthetünk kör alakú tükröt, szélén kötél karikákkal, fa tálca fogantyúja készülhet kötélből, szélén megcsomózva. Üveg poharak alsó részére néhány sor kötelet ragasztva gyertyatartót készíthetünk.

Készülhet szőnyeg is kötélből a tányéralátéthez hasonlóan,  ha egy vastagabb anyagra kör formában ragasztjuk rá a kötelet strapabíró szőnyeg lehet belőle. Kiürült befőttes üvegből pedig mécsestartót formálhatunk, kötélből készült fogantyúval, ahol az üveg nyakán kialakított tartóhoz rögzítjük a kötélből készült fogót.

Összegezve: Látszik tehát, hogy mennyi minden készülhet kötél felhasználásával otthon, kezdve a hintától, egészen az alátétekig.

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)